Köztér

Az epiteszforum.hu-n megjelent egy meghívó, melynek a következő sora ütött szöget a fejembe: “Kérik, hogy - a protokoll szabályait betartva - időben érkezzen. A parkolóhelyek korlátozott száma miatt kérik a vendégeket, hogy a rendezvényre tömegközlekedéssel, vagy taxival érkezzen.”

Mint tudjuk, a Pannon Törökbálinton hozta létre új központját. A tömegközlekedés közismerten katasztrofális, cinikusnak tűnik az a javaslat, hogy tömegközlekedéssel érjük el a Pannon új székházát. Marad ehelyett a taxi. Hoppá, mióta fenntartható a taxival való közlekedés?? Felejtsük el, hogy a fenntarthatóság csupán a jó hőszigetelés stb. A lokáció bizony sokkal fontosabb… Mi lett volna, ha arra kérték volna a látogatókat, hogy gyalog vagy kerékpárral közelítsék meg az új székházat? Az más üzenet lenne. És egyből látszana, hogy a fenntartható koncepció nem valahol vidéken van, hanem a városon belül igazán hiteles.

 A Pannon honlapján a következő olvasható: “A Pannon Ház vállaltan a környezettudatosság jegyében épült. Kiemelkedően innovatív az épület megújuló geotermikus energián alapuló hűtés-fűtési rendszere. A hőszivattyús klímarendszer Magyarországon a legnagyobb, Európában pedig a hetedik ilyen jellegű projekt. Emellett a Pannon Ház csapjaiból folyó használati melegvíz 60-70%-át 168 négyzetméternyi napkollektorral fűtik. Az irodai munkában a zöld filozófia jegyében főszerepet kap az elektronikus dokumentumkezelés: a munkatársak minden beérkező papírt digitalizálnak, a kimenő dokumentumokat pedig csak közvetlenül a kiküldés előtt nyomtatják ki.” Tehát minden a zöld filozófia jegyében. Kicsit átlátszó, amikor a mobiltelefonok használata, cseréje a környezetet rettenetesen terheli, a Pannon szlogenjei pedig erre buzdítanak.

Szóval, mi lenne, ha a Pannon a következővel állna elő: baromi magas a profitunk, főleg azért, mert folyamatosan cseréltetjük veletek a telefonokat, ami biznisz a javából, sajna egy kis káros anyag a környezetnek. Nem vagyunk képmutatók, építünk egy teljesen normális házat a zöldben (ami egyébként nem teljesen környezettudatos, mert ki kell bumlizni a francba), az irodánk pedig megfelel a mai hőtechnikai követelményeknek, többet nem áldozunk a kelleténél polisztirolra, hatalmas parkolója is van csakis azért, hogy aki hozzánk jön látogatóba, biztosan találjon helyet magának.

Elkészült az ország első környezetbarát interaktiv irodaháza, a Pannon Ház. Bár a Pannon eddig is mindent megtett, hogy a nyitás időpontjára mindenki tudjon róla, hogy övék az első, a legszebb, a legjobb és legnagyobb, a marketinges csapat rátett még egy lapáttal.:
A házavató ünepségen egy rangos Fenntartható építészeti konferenciával domborítanak.

Kiállításunk megnyitójának napján az előző megnyitó szövegét rakjuk fel blogunkra kedvcsinálóként. A budapesti kiállítást Varga Mátyás bencés szerzetes nyitotta meg, aki arról híres, hogy a kortárs kultúra  területei között értő módon jár át, és az elválasztó határokat igyekszik semmibe venni. A szöveg különösen kedves nekünk, hiszen munkáinkat, hozzáállásunkat egy deklaráltan nem-építész szemszögéből értelmezi.

Győr, Széchenyi tér

Lassan vége a nyárnak, így itt az idő, hogy a fürdőruhát újra vasalt, fekete egyenruhánkra cseréljük. Úsztunk az uszálystrandon, joggingoltunk a Rakparton, tetőről tetőtérre ugándoztunk Budapest rendezett és kevésbé rendezett utcáin, terein, pályaudvarain. Felfrissültünk, kipihentük magunkat. Jártuk a várost, hogy új gondolatébresztő, kedves és irritáló építészeti megoldásokra, kezdeményezésekre és ezek lehetséges helyeire leljünk. Szeptembertől új közterek és köztémák felé vesszük az irányt. Továbbra is maradunk Budapesten, de körbenézünk a vidéki városokban is.

Rehab-irritáció. A sporaarchitects építésziroda szállodaterve a zsidónegyedben. Építészek: Dékány Tibor, Finta Sándor, Hatvani Ádám, Vadász Orsolya.

Az utóbbi években bontások és botrányok véget nem érő sorozata jellemezte a budapesti zsidónegyedet. Többször szerepelt főcímként a Blikkben, az ingatlanmaffia hatotta át, és - ne legyünk naivak – hatja át még ma is a területet, melynek egyik kifutása például a bukott politikusok ügye. Közben a negyed civil szervezetek harcászati terepévé vált – olykor heroikus, embert próbáló beavatkozásokkal. És most itt egy újabb bontás jön. Újabb botránykő, amiért érdemes civil városvédőknek élőláncot alkotva napokon keresztül demonstrálni, vagy az értékteremtés halvány reménysugara?

Mi építészek, úgy vélem, akkor viselkedünk helyesen, ha nem vesszük magunkat mindig túlzottan komolyan. A klasszikus műépítész fekete, magas nyakú garbóban, hozzá fekete öltönyben, természetesen fekete zokniban és cipőben pózol. Sokszor elmaradhatatlan kellék a fekete napszemüveg, bármennyire is borús az idő. Az ilyen embertől csak nagyon komoly épületekre lehet számítani. Vannak építészek, akik másképp öltözködnek – és másképp gondolkodnak. Az MVRDV holland építésziroda mindig a járatlan, rögös utat választja. Teszi ezt akkor is, ha magastetővel van dolga.

Sokszor merül fel az a dilemma, hogy a lapostetejű ház hőszigetelését, vélt esztétikai hibáit egy magastetővel és a benne elhelyezett tetőtérbeépítéssel oldják meg. Azonban sokszor sérülnek az épület arányai, a létrejövő tetőtéri lakások a párkánymagasság (leegyszerűsítve az épület magassága a magastető párkányáig) kötöttsége miatt nyomasztóak. Ha azonban egy modernista ház logikáját követve kubusokat, és nem egy klasszikus magastetőt helyezünk el a tetőn, akkor) a lakások nem küzdenek a nyomott belmagassággal, b) olyan köztes tetőteraszokat lehet létrehozni, melyek inkább már tetőkertek, és c) az ablakokat, a megnyitásokat a kilátás irányába lehet fordítani.

Már írtam úszómedencéről, de akkor a zöldtetők hasznosítási lehetőségeiről volt szó. Most azonban egy olyan kézenfekvő dologról van szó, mely majdhogynem triviális: miért nem úszunk a Dunában? Mert 1) piszkos a vize, 2) erős a sodrása, 3) általában hideg a vize. Ezt azonban könnyen ki tudjuk cselezni: fizikálisan lehatárolt uszoda a Duna mentén. Ha egy egyszerű medencét helyezünk el a Dunában, akkor Arkhimédész óta tudjuk, hogy a víz a vízben se nem süllyed el, se nem úszik fel.

Felvezető elődásában Beleznay Éva hol megbízott, hol ideiglenesen kinevezett budapesti főépítésznek titulálva Budapest tetőtéri alternatíváiról beszél. Itt kell megjegyeznem, hogy a főépítész asszony ideiglenes jellegét már véglegessé kellene tenni, mert közröhej, hogy Budapest folyamatosan magyarázkodik, hogy a) megbízott főépítésze, vagy b) ideiglenesen kinevezett főépítésze van. Bár az utóbbi az „ideiglenesen itt tartózkodó” mindenki által ismert szófordulat mintájára mintegy harminc-negyven évet ölel fel, tehát az értelmezésben ennyivel már beljebb vagyunk...
Tehát mik a Budapest előtt álló alternatívák? Ez a kérdés három konkrét szlogenben fogalmazható meg szerinte:
1. Új életteret kell adni (értsd több és igényesebb tetőtérbeépítést).
2. Friss levegőt kell adni a városnak (zöldtetők).
3. Új építészeti értékként kell, hogy megjelenjen (ezt hadd ne kommentáljam).

Gondolom, sokan ébredtünk éjszaka tolató és meg-megálló vagonok zajára. Csattogás, csikorgás, mindez fém a fémen, tehát minden, amit szívesen mellőznénk. Mit tehetünk? Vagy tegyük föld alá, vagy csomagoljuk be a síneket, a pályaudvarokat. Győrben próbálkoztunk már az Európai Kulturális Fővárossal kapcsolatban a vasút lesüllyesztésével. Mondanom sem kell, hogy a politika egyből keresztbefeküdt. Hogy sokba kerül. Hogy nagy felfordulást okoz. Hogy műszakilag megoldhatatlan.

Konferencia zajlott  2009. február 27-én a Szt. István bazilika lovagtermében, a KÉK (kortárs építészeti központ) szervezésében bécsi és budapesti tetőterekről. (link) Egy építészeti konferencia, mely zsúfolásig tele van építészekkel, és nemépítészekkel. Ritkaság manapság.
Végre úgy beszélünk tetőterekről, hogy jelen vannak a döntéshozók, az építészek, egy innovatív és igényes beruházó – és ellenpontként bécsi döntéshozók és építészek. A konferencia során végig az a kérdés motoszkál bennem, hogy miért vagyunk ilyen végtelenül földhözragadtak? Miért tilos nálunk a progresszív építészeti tér? Ennyire bénák vagyunk mi építészek? Ennyire nyomorgat minket a beruházó? Vagy éppen a hatóság?
Az örökségvédelem itt szóban támogatta az innovációt: ők nagyon örülnének, ha végre formabontó példák épülnének. Okrutay Miklós szerint az egyetlen igazán követendő példa Erick van Egeerat tetőtérbeépítése az Andrássy út elején. Szerintem az EEA példája pont a bazilika tetejéről nézve szétrobbantja a budapesti tetőtájat, magamutogató, és ráadásul érthetetlen. A köznyelv bálnának nevezi az építményt a tető felett. Ha ez üdvözlendő, akkor néhány házzal odébb megjelenhetne egy teknőc, egy elefánt, egy víziló stb. Állatkert Budapest tetején. Élvezhető helikopterről vagy a bazilika kupolájáról. Új tetőtéri vízió Budapest számára.

A legtöbb fejlesztő csak szükségből épít zöldtetőt. Sokszor nehéz teljesíteni az egyes telkekre vonatkozó zöldfelületi mutatót (legyen elég fű és fa a telken), ilyenkor kénytelenek a tetőt is földdel borítani, és bele növényeket ültetni. A föld egy nehéz anyag, ezt felrakni a tetőre statikai problémákat vet fel (födém-, pillérmegerősítés stb.). Egy állandóan karbantartott, öntözött zöldtető – az ún. intenzív zöldtető – fenntartási költségei sem elhanyagolhatóak.
A zöldtető egy nagyvonalú gesztus a város felé: azt a talpalatnyi földet, melyet elvettem tőle, visszaadom a tetőn. Ha a földréteg elég vastag, akkor nemcsak füvet, hanem bokrot, sőt kisebb fát is lehetne ültetni belé. Ez a lombegyenleg szempontjából is pozitív. A satnya, út melletti fák helyett életerős cserjék, kisebb fák, melyeket egy automata csepegtető öntözőrendszer táplál meg.

Varázsa van a régi, nagy épületek tágas irodákká való átalakításának. Kérdés, mi az érték, és mi az, aminek pusztulnia kell? A IX. kerület Nagyvásártelepénél (azaz a Kvassay Jenő út, a Soroksári út, az Illatos út folytatásában tervezett Duna-híd és a Ráckevei-Soroksári Duna-ág által határolt terület) már a kérdés eldőlt: a többszintes, ipari műemléképületen kívül a hajdani bölcsőde kivételével minden épületet lebontottak. A beépítési tervet Erick van Egeraat Associated Architects Budapest munkatársai, a városrendezési koncepciót dr. Nagy Béla jegyzi.

A belvárosi padlásokat általában beépítik, és nem kezdenek vele valamit. Ha kezdenek vele valamit, akkor van esély olyan lakások létrehozására, melyeket nagyvonalúságuk miatt loftoknak nevezünk. A loft szót vizsgálva eljuthatunk a fennkölt, fennsőbbséges fogalmáig. De miért is állítom szembe a padlásbeépítést a loftlakással?
Mert az előbbi a szükségszerűség, az utóbbi pedig a lehetőség. Az előbbi a kényszer szülte nyomor, az utóbbi a tér luxusa. Az előbbi a tatarozás pénzügyi hátterét biztosítja (nem annyira hullik már a vakolat), az utóbbi a ház értékét növeli. Az előbbi külvárosi és kispolgári, az utóbbi nagyvárosi és nagypolgári. Az előbbiben a tv képernyője nagy valószínűséggel nagyobb, mint az utóbbiban.

Budapesten egyetlen hely van a belvárosban, ahol ténylegesen lehet futni: ez a Margitsziget. Tudjuk jól, hogy nyáron zsúfolt, a nevetségesen keskeny futószőnyeg arra sem elég, hogy ha szembe jön valaki, akkor ne kelljen oldalra lépni.

Egy-egy élhetetlen városi helyzet megváltozását sokszor egy infrastrukturális beruházás által okozott kényszer generálja. Valaminek történnie kell, különben őrült ciki van. Egy közlekedési eszköz végállomása mindig kapcsolódik valamihez, nagyobb tömegek mozognak. A köz- (a kultúra helyszínei), az üzleti (kereskedelem és irodai munkahelyek), valamint privátszfére (lakni kell valahol) egyaránt hasznot húzhat egy ilyen csomósodás létrejöttéből.

Reitter Ferenc a XIX. században elkészítette a mai Nagykörút helyén kialakítandó hajózható csatorna terveit. Erről tartotta akadémiai székfoglalóját is 1867-ben A pesti Duna-csatorna s a hozzá kapcsolt minden remények valósítására alkalmas utak és módokról címmel. Terveit a Nagykörút kialakításakor felhasználták. Nyugati nagyvárosokat tanulmányozva szorgalmazta a Sugár (ma Andrássy) út létesítését.

Ha már nem találunk sportolásra alkalmas helyet a föld alatt, akkor nézzük meg mégis a foghíjakat a föld felett (ha a belvárosban két épület között elbontanak egy harmadikat, az így létrejövő üres telket foghíjnak nevezzük). Ha a foghíjak elég tágasak, akkor mód nyílik sportpályákat, uszodát stb. egymás fölé, mellé elhelyezni. Tehát megint dobozolunk.

A Corvin-Szigony projekt kapcsán merül fel a pesti bérházak tömeges bontásának problematikája. A korabeli ingatlaspekuláció nagy sűrűséget, kisméretű, de még elviselhető léptékű belső udvarokat hozott létre. Az utca felé nagypolgári lakások, a gangra pedig kisebb, sokszor cselédlakások nyíltak. Az épületek rétegződése hűen tükrözte a kor társadalmi hierarchiáját, ugyanakkor demokratikus is volt, hiszen gazdag és szegény egy házban élt. A bérházak túlélték a szocializmusban a lakások felaprózását is. Fizikailag közben kétségtelenül amortizálódtak, de használhatóságukat tekintve egyáltalán nem.

Képzeljük el a boldog békeidőket, amikor 1. nem voltak büdös autók. 2. mindenki aránylag csinosan öltözködött. 3. a körutak a korzózást jelentették. Adott volt egy szerethető, olykor nagyvárosi, sőt helyenként mondén környezet mint a városi élet platformja. Ez a hangulat azonban eltűnt. Ez nem tragédia, hiszen a városi hardware adott: a nagykörutat szegélyező eklektikus bérpaloták – néhány közbeékelődő középülettel – a városon belül nagyon jó pozícióval bírnak.

Most gondoljunk az olyan esős, havas napokra, melyekből a közelmúltban oly gyakran volt részünk. Tehát következzen a sportolás fedett térben. Olyan nagyobb üres terekre van szükség, melyek parlagon hevernek, és könnyen megközelíthetőek. A belvárosban nehezebb nagyobb üres telkeket találni, ezért nézzünk be a föld alá.