HTML

Misszió

Hiszünk abban, hogy a világpolgárok szemével Budapestet átértékeljük, a kellő távolságtartással értékeit és hibáit helyén kezeljük. A köztér mint a találkozások színpada – fedett, nyitott, lent vagy fent van - jelenti a problémamegoldás kulcsát. Erről írunk, és vitatkozunk veletek.

Profil

Csillag Katalin / Gunther Zsolt. Építészek vagyunk, akik nem hagyhatják szó nélkül a budapesti épített és építetlen antikultúrát, éppen ezért be kívánjuk vonni egy szélesebb, véleményformáló kört, hogy – legalább mentálisan – élhetőbbé tegyük környezetünket.

Rovatok

Miről írjunk?

Reitter Ferenc álma

2009.04.06. 07:00 Gunther Zsolt

Reitter Ferenc a XIX. században elkészítette a mai Nagykörút helyén kialakítandó hajózható csatorna terveit. Erről tartotta akadémiai székfoglalóját is 1867-ben A pesti Duna-csatorna s a hozzá kapcsolt minden remények valósítására alkalmas utak és módokról címmel. Terveit a Nagykörút kialakításakor felhasználták. Nyugati nagyvárosokat tanulmányozva szorgalmazta a Sugár (ma Andrássy) út létesítését.


Reitter Ferenc álma, miszerint a körút majdani nyomvonalára bevezette volna a Dunát, mentén grandiózus bérpalotákkal, sajnos nem válhatott valóra. Azonban álmodni érdemes, hiszen ezen álmok torzóként is meghatározóak Budapest életében: a Nagykörút kiszáradt mederrel, benne a Siemens-villamossal, vagy éppen az Andrássy út.
De térjünk vissza a körúti csatornához: biztosan jobb lenne a levegő, lehetne sétálni a csatorna mellett, a sétahajók megtehetnének egy kört, kiköthetnénak a Blahánál, vagy éppen az Oktogonnál. Budapestnek biztosan sokkal több hídja lenne, ebből lenne néhány csak a gyalogosok részére fenntartva. Ki lehetne ülni egy vízparti teraszra kávézni. Ez ma az alsó rakparton abszurd ötletnek tűnik. Egy fontos kérdés: mi történne a négyeshatossal (pl. a csatorna alatt is lehetne vezetni), vagy vaporettó közlekedne a vonalán.
A Petőfi és a Margit híd is másképp nézne ki: kihívás a mérnököknek, hogy a hídfő és a csatorna hogyan lenne úgy összehozható, hogy ne legyen nagyobb kalamajka belőle (pl. ne kelljen a villamosok visszapillantó tükreit behajtogatni). Budapest képe gyökerestül más lenne, hiszen az emberek természetesnek vennék, hogy ki lehet menni a vízpartra.

fotó: HollóM

 

38 komment · 1 trackback

Címkék: körvarázs

A bejegyzés trackback címe:

https://kozter.blog.hu/api/trackback/id/tr171044737

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: hetiBeton 2009.04.06. 19:59:16

Kilencedik adás, 0503Vidám hangulatú adásunk, ami alatt folyamatosan fogytunk, a Dunával mint olyannal foglalkozott. Eleje, vége.Poszt a Rakpark akcióról Géza; mikiVáros a Dunán, Meggyesi Tamás cikke a NépszabadságbanA Margit híd törésére tervezett sok-so…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kis Kálmán 2009.04.06. 07:32:57

nagyon úgy érzem hogy anno ez az ötlet is külföldi (velencei) mintára lett kitalálva. amivel magában nem lenne baj, de magvalósulása esetén sok dolog nem úgy alakult volna ami ma pestet pestté teszi. A Dunával való viszonyunkat nagyon erősen át kell gondolni és saját identitástudatot kell kialakitani. a nagykörút nem olyan mint a bécsi ring, szerencsére nem lett második Grande Canale, a belváros nem Prága. A körút pedig kis változtatások életbe lépésével sokkal erősebb szerepkört birtokolhat a csatorna funkciónál.

Beszélgető Ember 2009.04.06. 09:02:03

A körút helyén eredetileg is Duna-meder volt. Ennek köszönhetően akkora csatorna húzódik alatta hogy csónakkal járható. (Már akinek van gusztusa hozzá... :-))) )

lotht 2009.04.06. 09:18:58

Az Oktogonon még kikötőkampók is felkerültek egyik-másik épületre.

is 2009.04.06. 09:25:10

Budapest jóval kisebb lenne, mert a víziúton nyilván nem tudna modern közlekedés zajlani. inkább Amszterdam jut eszembe a sok csatornájával. nem is tud nagyra nőni, a csatorna partján titpikusan 1-2 szintes épületek lehetnek csak, különben belehalnának a közlekedésbe. ettől aztán Amszterdam csak 750 ezer ember él, pedig szintén a világvégéig terjeszkedik.

ezért aztán a kép úgy lenne reális, hogy a csatorna partján az Andrássy út villái állnak, nagyon kis kertekkel vagy sorházként, de semmiképpen nem a mai hatalmas tömbházak.

Almaspite 2009.04.06. 09:27:19

Valóban lenne Margít híd és Petőfi híd, ha a kőrút helyén csatorna lenne?

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.04.06. 09:32:25

:) Ez nagyon jó, tiszta Amsterdam, nem is Velence. De míg a tengerek viszonylag jól kiszámolható árapállyal rendelkeznek, a Duna szépen megviccelné a békésen croissant-t reggelizgetőket. Nyilván egy évben 1 hónapra le kellene zárni... abban az időben ez az ötlet bődületes baromságnak tűnhetett, hiszen a Duna szabályozását is csak 30 évvel későbbre oldották meg teljesen. 30 évvel korábban meg még Wesselényi mentegette az embereket az utcát elöntő vízből...

Azt nem tudhatta szegény Reitter, hogy ekkora házak fognak oda (ide) épülni, a légó pince hálózatra különösen nem számított, a villamosról pedig azt sem tudta, hogy az is valami, amire számítani lehet. Pedig a 4-6-os mostani járdaszigetei biztosan vízfelszín fölött maradnának egy árvíznél.

A lényeg viszont, hogy szívesen laknék a képen látható helyen. Kényelmes, ha nem nekem kell költözni, hanem Amszterdam, Szentpétervár, Velence vagy a Szajna-part (illetve New Orleans) jön ide.

öntelt radírpók 2009.04.06. 09:42:27

@Beszélgető Ember:
igazad van, tényleg egy mellékága folyt itt a Dunának

a XIX. század közepére már csak egy alig csordogáló, mocsaras posvány volt, amin deszkákból kirakott átmeneti "hidakon" mászkáltak át az emberek

ezért és kellettek nagyszabású tervek a terep rendezésére (csatorna vs. körút)

szerintem jól döntöttek

Gonosz Nyuszi 2009.04.06. 09:50:29

Azt azért jegyezzük meg, hogy nem kifejezetten belváros jellege volt a körútnak anno.
A jelenlegi Városliget külvárosi rész volt.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.04.06. 10:03:11

@is: Ugyanez jutott eszembe nekem is. A kép izgalmas, de egyben szürreális.

Az a forradalmi gondolat persze dicsértetes, hogy a Dunát használjuk ki jobban, de ez az újkeletű "felfedezés" lassan 20 éves... És a realitás? Marina Part, Millennieum Városközpont, Újbudai Egyetemváros... Ilyen volna a modernkori dunakontakt?
A Parlamenten túl már csak egy fél méteres betoncsíkon lehet továbbevickélnie annak, aki el szeretne jutni a Duna mentén mondjuk a Szt István parkig.
És az ottani partszakasz is, ahol kiköpik magugból a turistákat a luxustengerjárók, inkább hasonlít egy dunaábaterelési helyszínre, mintsem egy nagyváros kikötöközpontjára...

_szerintem_

Balázs Attila 2009.04.06. 10:04:31

Szerintem a minta nem Amszterdam és nem Velence, hanem inkább Bécs volt. De annál azért szebb lett volna, nagy kár hogy elvetették.
Nagyon jó ötlet ez a montázs, kicsit azért más lenne, csak árvízkor nézne ki így a nagykörút, akkor viszont tele lenne emberekkel:)
Kis adalék a témához, egy apró korabeli látványtervvel:
emc.elte.hu/~ve/96okt3/csatorna.html

Mitzimackó 2009.04.06. 10:08:02

a nagykörút alá tervezték a földalattit vagy egy canale midit üvegtetővel!

Frazon Zsófia · http://varosimaz.blogspot.com/ 2009.04.06. 10:08:12

persze, nyilván az amsterdami fíling lenne a fullextrás, de engem már egy berlin-mitte "vízrendszerrel" is simán le lehetne venni a lábamról! vagány kis vízibuszok, füves és kövezett sétányok, autók helyett bringások és gyalogosok. esetleg mindjárt össze is lehetne kötni a tetőkert-projekttel! :)

ladislaus 2009.04.06. 10:22:27

@lotht:
Ezt nem tudtam. Amugy annyira erdekes hogy Bp rengeteg erdekesseggel lepi meg olykor az embereket. Ezekrol soha semmit nem tudni szinte. Milyen erdekes tortenetek, almok, tervek lehetnek meg errol a szep varosrol.

es most nem demszky fele varoskeprol beszelek hanem egy hangulatos Budapestrol!

kbz 2009.04.06. 10:30:25

Áh, szóval Reittertől van az ötlet, éppen mostanában gondolkoztam azon, hogy készítek egy ilyen videót, bár én az Asztóriához akartam csatornát, amin úszó villamosok közlekednek. Nem éppen reális, de jó poénnak tűnt. :)

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.04.06. 11:10:01

Arra figyeljünk oda, hogy az Alf által linkelt rajzon mennyivel nagyobb hely van a házsorok között. Lényegében a nagykörút házait hagyták le róla. Mennyivel jobb lett volna úgy...

Csak mert ha megfigyelitek az első fotót, tök árnyékban van a körút, a 3D terven viszont hét ágra süt a nap. Nyilván egy szélesebb körút esetén tényleg hét ágra sütne. De délelőtt napos így is (ki melyik szakaszon lakik ugye). A múltkor valahol a VI. kerületben csámborogtam egyirányú utcákban, és 10 percet lehet úgy sétálni, hogy nem látod az eget. Míg vannak a kerületnek nagyon riszpekt részei, nyomasztó lehet úgy élni pl. egy otthon ülő anyukának, aki csak a boltig meg az orvosi rendelőig megy el a gyerekkel, hogy buszra kell szállnia, ha napot akar látni. Vagy a belső udvarok össze vannak nyitva és tágasabbak, mint az utcák, ezt az tudja, aki ott lakik.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.04.06. 11:41:42

Ha már el is ment ez a hajó, tán még a dunai viziközlekedést meg lehetne oldani.
Csepel, Budafok - Újpest Békásmegyer még összeköthető lenne.
Láttam egy tervet Csepel szigeti kormányzati központtal, ahol viziközlekedéssel oldották volna meg a városközpontba való bejutást. Jól nézett ki. Egyáltalán- miért nem tudják élővé tenni a Dunát...? Nem csak sétahajózásra lenne alkalmas.
Nincsenek kátyúk rajta, piros lámpák sem. Zöldhullám, mi kell ennél szebb...?
Az a csatorna kedvenc vesszőparipám - nagyszerű lett volna, de mindig a laposon járók győznek, akik egy pillanatra sem tudnak megemelkedni.

báró Csekonics 2009.04.06. 11:48:12

Mai szinten nekem reálisabbnak tűnik a rakpartok helyett egy 'hosszanti' (É-D) alagút valamelyik rakpart (vagy akár a Duna) alatt - attól függően, melyik egyszerűbb. (Le-felhajtási lehetőségekkel a rakpartokhoz hasonlóan, akár ugyanott - csak persze kicsit nagyobb lenne a szintkülönbség.

Fent meg aztán akár kávézóterasz is lehet(ne) fákkal, fűvel, stb.

Aztán felébredek, bilibe lóg a kezem és megyek aprót dobni a parkolóórába...
:-(((((

szamarhegy 2009.04.06. 12:10:13

@nosferato: Pl. a Ráckevei-Soroksári Dunaágban sikerült ezt a problémát kiküszöbölni, bár a zsilipes megoldás nyilván rontaná a vizuális megjelenést.

Alf (törölt) 2009.04.06. 12:11:59

@nosferato: a tervben gyakorlatilag egy középső csatorna mellett (mai kombínósáv) két oldalon ut húzódik, tehát inkább a körút mellé-közé képzelték a csatornát, ahol ma is van, igaz, kisebb, föld alatt fut, és szennyvizet szállít.

www.klubhalo.hu/pic/elolap.jpg
www.freeweb.hu/budapestmania/kepek/tortenet/csatorna.jpg

na__most__akkor 2009.04.06. 12:12:18

Nekem tetszene. Bécsben valami hasonló működni látszik. Mi már lekéstünk.
MOST megépíteni nagyon nehéz lenne. NEM TECHNIKAILAG, hanem IDEOLÓGIAILAG. Nekünk nincs semmilyen tervünk, amiben egyetértenénk.

Valamelyik ázsiai fővárosban megcsináltak valami hasonlót. (visszatértek egy előzőleg létező folyóághoz).

Itt és most ez egy scifi.

Alf (törölt) 2009.04.06. 12:14:57

a mai szennyvízcsatorna a körút alatt 4,5 m széles

sebcsaba 2009.04.06. 12:26:44

Azt se feledjük, hogy a körút jelenlegi szintje - ha jól tudom - méterekkel a Duna vízszintje fölött van.

Káposztakukac 2009.04.06. 13:40:48

nem azért, de talán túlzásokba nem kellene esni. vagy hozzuk ide a rocky mountaint is, elvileg olyan idilli a hegyi környezet...

budapestjovoje.freeblog.hu (törölt) · http://budapestjovoje.freeblog.hu/ 2009.04.06. 14:39:32

lotht: "Az Oktogonon még kikötőkampók is felkerültek egyik-másik épületre." Hol? Melyik épületre? 7788fido (kukac) gmail (pont) com

Amúgy nem csak Marina Part van a Duna mellett. Van egy (még mindig) jó Római partunk, egy nagyon jól felújított Kopaszi-gátunk, van Margit-szigetünk stb. A csatorna tényleg illuzórikus a mai viszonyokkal szemben, de a Dunához azért vannak ma is kapcsolataink.

budapestjovoje.freeblog.hu (törölt) · http://budapestjovoje.freeblog.hu/ 2009.04.06. 14:42:25

A Duna partját meg egy pillanat alatt helyre lehetne rakni, ha felszámolnánk az autós közlekedést az alsó rakpartokon, kb. 1 méter földet odahordanánk az aszfalt helyére (mondjuk a 4-es metró építkezéséről), és parkot varázsolnánk a forgalmi dugó helyére. Ld. Rakpark nevű kezdeményezés 2008-ban.

Káposztakukac 2009.04.06. 18:29:33

@budapestjovoje: ezt is valami beszívott hippi találhatta ki...

lcpacific 2009.04.06. 19:14:17

1867 mar keso volt Bp-n csatornat asni a teherszallitashoz, mert mar mukodott a gozmozdony, es vette at az aruszallitast a csatornatol.
1750-ben kellett volna kezdeni, pl. a Rakospatak helyen, amihez egy nagy viztarozo kellett volna valahol Godollon, es egy vagy 2 zsilip. A Rackeve Dunaag-bol lehetett volna meg egy csatornat vezetni valamilyen patak menten, de ehhez is kellett volna egy nagy viztarozo valahol. A teruleten keves az eso a csatorna operaciohoz, meg dupla zsilipekkel is (mindeket iranyba egyszerre zsilipel, igy fele annyi viz kell).

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.04.06. 20:06:06

@lotht: @budapestjovoje: biztos a lovaskocsi-parkolóra gondolsz a batthyány palotán :) (a strozzi-palota kopija)

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Batthy%C3%A1ny_palota.jpg

megállnék egy szóra 2009.04.06. 21:51:07

Okés, zárjuk le a pesti lakpartot!!! De akkor hol megy majd az É-D irányú gépjármű-forgalom?
Azt látni kell, hogy megfelelő kerékpárút-hálózat és jól működő tömegközlekedés nélkül csak az emberek kis része száll ki a kényelmes autójából.

megállnék egy szóra 2009.04.06. 22:01:00

www.bkv.hu/egyeb/hajo_boraros-punkosdfurdo.html
Kár, hogy 2 óra a járat menetideje... :( Pedig milyen jó lenne hajóval járni munkába, kirándulni, vagy csak úgy, városon belül közlekedni!

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.04.06. 22:01:51


Nekem nem Velence, mégcsak nem is Amszterdam jutott eszembe, hanem Szentpétervár!

Nagyváros, szép paloták, parkok a körútszerűen haladó csatornák mentén. És az azokat keresztező nagyforgalmú sugárutak, hidakkal, villamosokkal, stb.

Hozentroger 2009.04.07. 23:04:59

A photoshop csalóka, a csatorna nem teljesen itt ment volna és nem is így nézett volna ki. Egy akkor még meglévő dunaág szabályozásáról lett volna szó, aminek két oldalán ugyanúgy megépült volna a nagykörút, csak így csatornástul kissé szélesebben. Ennyit a romantikus kiülős combinomentes álmokról:)

@budapestjovoje: sajnos Római partunk már nem nagyon van, a 90-es években a sporttelepek kezelésével megbízottak elherdálták és meggazdagodtak belőle, élen például az egyik újbudai alpolgármesterrel. Tehát kivenném a listából.
Viszont van még számtalan potenciális partszakasz a külső kerületekben Gázgyártól Soroksáron át Nagytétényig. Ezek a kvázi természetközeli partszakaszok

A baekvárosban az alsórakparti "népeket a folyóhoz" elv a Duna áradása miatt nem szerencsés, ez csak a szabályozott vízállású Ráckevei ágon célszerű.

Én a Nehru parki és a Milleniumi városközpont hévmentes változatának modelljét tartom értelmesnek. Állóhajókkal megspékelve.

A Duna közelségének vágya ugyanis a bőven értelmezett belvárosi részen nem a halszagról szól, hanem a térélményről, amit valóban erősen leront a 2x2 sáv a szomszédban.

@lcpacific a kis kapcitású többnyire eredetileg lecsapolásra használt csatornák ideje valóban lejárt a vasúttal, de a Ráckevei ággal nem jársz messze az igazságtól: az egyik variáns szerint innen indult volna a Duna-Tisza csatorna. Ez olyannyira komoly volt, hogy a második világháború után (!) Tildy Zoltán köztársasági elnök az elsődleges fejlesztések között emlegette. Aztán a kommunista hatalomátvétel megváltoztatta a prioritásokat.

lcpacific 2009.04.17. 18:51:06

A tortenelemkonyvek szamara:
A vizi szallitas szerepe a civilizacio fejlodeseben
Atfutunk a civilizacio teteje pontokon, az emberi fejlodes hol es mikor volt a legmagasabb fokon. Fejunkbe tartjuk a kepletet: civilizacio=productivitas+ kereskedelem, ahol kereskedelem e = communikacio plusz szallitas
Start: Irak, a bolcsoje, Mezopotamia, szigetkoz, ket folyo kozott. Itt kezdodott a vizen valo aru szallitas is.
Egyptom: Nilus, komoly kereskedelmi flotta hordta az arut a Niluson
Fonicia: Tengeri szallitas nyomja elore a fejlodest
Gorog: meg tobb tengeri szallitas, szigeteken valo operacio, csatorna asas
Roma: nagy tengeri flotta
Majd kb. 1000 ev szunet, a Dark Age a fejlodesben, Velence no ki eloszor a romokbol.
Velence: Tengeri szallitas es varosi csatorna szallitas.
A csatorna szallitas lenyege: a csatorna uszaly, lovontatassal, 30tonna arut tud vinni egy loval, amig egy szeker 2 loval kb. egy tonnat, de csak rovid tavra. Hosszura inkabb 500kg aru.
Pl. Tokajbol vittek fel bort Krakkowba. Kepzeljuk el az idot, es a ket lovas szeker napi 50kg szena uzemanyagot.
Velence a csatorna rendszerenek koszonhette hogy a Civilizacio csucsan tudott lenni par szaz evig.
A szallitas adta Velencenek a csucsot, a szallitas vette el, Amsterdam, ami ugyanaz mint Velence, a folyodeltaban tudtak csatornakat epiteni es kore a varost, tehat megvan a helyi szallitas, plus a folyami, a tengeri szallitasnal meg olcsobban tudtak a fuszert Indiabol Europaba szallitani mint a Velenciek, mert ott volt egy nagy szakasz, ahol karavanok vittek az arut Indiabol Alexandriaba, ami 30-50-szor dragabb volt mint hajoval. Ez szaritotta ki Velencet, es tette Amsterdamot a civilizacio tetejere.
London vette at Masterdam szerepet, valoszinu a sziget hatas miatt, Amsterdamnak reszt kellett venni a nagy Europai haborukban, amig Londonban Cromwell utan mar nem volt nagy haboru, nagy rombolas. London ugyanaz mint Amsterdam, folyo delta, nagy csatarnakkal.
Ide tesszuk a civilizacio recovery-idejet, amikor a csatornaepitesek kezdodtek Angliaba, es oriasi halozat epult ki. 4000 merfold, 6400 km hosszu volt a brit csatorna halozat, amig 1996ban az autpalya hossza 2000 merfold, 3200km volt.
Behellyettesitve a civilizacio kepletebe, a brittek tudtak szallitani az egesz orszagban, az olcso szallitokapacitas tobbszorose volt az Europainak, ez vitte oket fel a vilag tetejere.
LATJUK: a Civilizacio teteje mindig a viz mellett van, Mezopotamiatol kezdodoen,.
London utan Ney York lett a civlizacio teteje, szinten tenger mellett, szinten folyodelta, mint London es Amsterdam, de itt mar belepett a vasut es a kozut is a szallitasba.
De a viz maradt tovabbra is az iranyito a fejlodesben, a top-civilizacio atugrott az Amerikai kontinensen, es San Francisco (szinten folyo delta) Silicon Valleyben ert a kovetkezo csucsra.
Az utolso csucs: del-California 10 millios Conurb, Los Angelestol San Diegoig, vegig az oceana parton. Mindig a viz mellett, indulaskor folyo, kesobb csak a tenger-ocean parton.
A csatorna szallitas Nyugat Europaban eleg jelentos volt, nagy francia es nemet csatorna rendszerek maradtak eletben, de van nagy csatorna rendszer Texasban is.
Kelet Europaban, inkabb Eszak Europaban, Szentpetervar erte el magas szintet, ami szinten folyodelta, es van meg egy elony, ugyanaz mint London Amsterdam, a Golf aram melegeti a vizet nem fagy be, egesz evben lehet hajozni. A Hanza varosok is idetartoznak, van koztuk folyodeltas is, amelyek magas szintre jutottak a fejlodesben.

alibabaesanegyvenhattyu · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.10.09. 12:38:58

Nekem elmondhatatlanul tetszene. Kár, hogy abban a korban, amikor a város arculatának mai képét megformálták nem merték meglépni.
Bár ha lenne elég pénze a városnak, meg lehetne oldani valahogy.
süti beállítások módosítása