Ha összehasonlítjuk Budapest és Bécs kb. egyidőben kialakult körgyűrűit, rögtön szembetűnő, milyen nagyvonalú a bécsi, és milyen szűkös a budapesti. Bécs nem engedhette meg magának, hogy a császárváros pompáját másolja az elnyomott szomszédvár. A városfal elbontásával Bécsben egy, a reprezentációra alkalmas, parkokkal és terekkel szegélyezett tágas körút jött létre. A Ring mentén épült a Parlament, a Városháza, az Opera, a Tőzsde, a Szépművészeti Múzeum olyan tágas parkokkal szegélyezve mint a Stadtpark, Rathauspark, Volksgarten, Burggarten, hogy csak a legjelentősebbeket említsem.

Budapest ezzel szemben egy sokkal kompaktabb logika mentén épült: a városfal elbontásával nem jöttek létre a nagyvonalú terek, hanem ad hoc jelleggel jelentek meg fontosabb épületek: a Vásárcsarnok, a Nemzeti Múzeum, Dohány utcai zsinagóga stb. Mintha a tudatos tervezés helyett a programozott hiba – mint nemzeti sajátosság – lépett volna már akkor is színre. A Kiskörút mentén hiányoznak a reprezentáció állami funkciói és az őket kísérő levegős terek. A szűkösségből azonban erény kovácsolódott. A belle epoque kávéházai, éttermei egy meghitt, mégis nagyvonalú útra nyíltak, a társas élet is közvetlenebb volt. Mára ebből maradtak a parkoló autók, a szűkös járdák, a zaj és a rossz levegő.

Hogyan lehet újra élettel megtölteni a budapesti körutakat? Szerintünk lehetne akár egyes épületek bontásávál – a tömbök átalakításával – újabb teresedéseket és újabb közfunkciókat létrehozni. Vagy a nagyobb teresedéseken olyan intézményeket elhelyezni, melyek vonzzák a tömegeket. Ezért volt jó döntés a Nemzeti Színházat az Erzsébet térre tervezni. És éppen ezért működik a Gödör az Erzsébet téren, illetve működne jól a Design Terminál mellette, a volt buszpályaudvar helyén, ha végre egyszer megnyitnák...
