HTML

Misszió

Hiszünk abban, hogy a világpolgárok szemével Budapestet átértékeljük, a kellő távolságtartással értékeit és hibáit helyén kezeljük. A köztér mint a találkozások színpada – fedett, nyitott, lent vagy fent van - jelenti a problémamegoldás kulcsát. Erről írunk, és vitatkozunk veletek.

Profil

Csillag Katalin / Gunther Zsolt. Építészek vagyunk, akik nem hagyhatják szó nélkül a budapesti épített és építetlen antikultúrát, éppen ezért be kívánjuk vonni egy szélesebb, véleményformáló kört, hogy – legalább mentálisan – élhetőbbé tegyük környezetünket.

Rovatok

Miről írjunk?

Körvarázs (Bécsi ring kontra Nagy- vagy Kiskörút)

2009.03.23. 16:58 Gunther Zsolt

 

Ha összehasonlítjuk Budapest és Bécs kb. egyidőben kialakult körgyűrűit, rögtön szembetűnő, milyen nagyvonalú a bécsi, és milyen szűkös a budapesti. Bécs nem engedhette meg magának, hogy a császárváros pompáját másolja az elnyomott szomszédvár. A városfal elbontásával Bécsben egy, a reprezentációra alkalmas, parkokkal és terekkel szegélyezett tágas körút jött létre. A Ring mentén épült a Parlament, a Városháza, az Opera, a Tőzsde, a Szépművészeti Múzeum olyan tágas parkokkal szegélyezve mint a Stadtpark, Rathauspark, Volksgarten, Burggarten, hogy csak a legjelentősebbeket említsem. 
Budapest ezzel szemben egy sokkal kompaktabb logika mentén épült: a városfal elbontásával nem jöttek létre a nagyvonalú terek, hanem ad hoc jelleggel jelentek meg fontosabb épületek: a Vásárcsarnok, a Nemzeti Múzeum, Dohány utcai zsinagóga stb. Mintha a tudatos tervezés helyett a programozott hiba – mint nemzeti sajátosság – lépett volna már akkor is színre. A Kiskörút mentén hiányoznak a reprezentáció állami funkciói és az őket kísérő levegős terek. A szűkösségből azonban erény kovácsolódott. A belle epoque kávéházai, éttermei egy meghitt, mégis nagyvonalú útra nyíltak, a társas élet is közvetlenebb volt. Mára ebből maradtak a parkoló autók, a szűkös járdák, a zaj és a rossz levegő.
Hogyan lehet újra élettel megtölteni a budapesti körutakat? Szerintünk lehetne akár egyes épületek bontásávál – a tömbök átalakításával – újabb teresedéseket és újabb közfunkciókat létrehozni. Vagy a nagyobb teresedéseken olyan intézményeket elhelyezni, melyek vonzzák a tömegeket. Ezért volt jó döntés a Nemzeti Színházat az Erzsébet térre tervezni. És éppen ezért működik a Gödör az Erzsébet téren, illetve működne jól a Design Terminál mellette, a volt buszpályaudvar helyén, ha végre egyszer megnyitnák...    

 

14 komment

Címkék: körvarázs

A bejegyzés trackback címe:

https://kozter.blog.hu/api/trackback/id/tr91020552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2009.03.24. 21:27:52

"Szerintünk lehetne akár egyes épületek bontásávál – a tömbök átalakításával – újabb teresedéseket és újabb közfunkciókat létrehozni. Vagy a nagyobb teresedéseken olyan intézményeket elhelyezni, melyek vonzzák a tömegeket."

Ezt lehetne egy kicsit konkretizálni, melyik épületekre/tömbökre gondoltok?

Amúgy nagyon jó hogy elindultatok. Végre egy olyan Budapest-blog, amit építészek írnak! Szóval hajrá!

victoriginal 2009.03.25. 16:11:13

csak azt tudom ajánlani, hogy szorítsuk ki az autóforgalmat a körútról és a körúton belülről. A körúton mindenhol a 2x2 sávos autóutakat le kell szűkíteni 2x1 sávosra, a felszabaduló teret pedig parkosítani és emberbaráttá tenni, és kerékpárutakat mindenhova.

::: cikatrix ::: 2009.03.25. 16:48:18

@BDzsH:
:::kedves bdzsh! van egy ilyen a ix. kerületben, a kerekerdő park, ami azért lett tér, mert a nagy kerületi rehab közben lankadt az érdeklődés az új, vagy megújított ingatlanokra és a befektetők azt gondolták, hogy valami kis zöld megdobhatná a keresletet. és milyen igazuk volt!!! csak a pr volt rossz... alig tud róla valaki. :( :::

::: cikatrix ::: 2009.03.25. 16:51:21

:::szóval épületet bontottak le, hogy zöld lehessen helyette!!!! ez itthon forradalminak számít!!! :::

Tél Miksa 2009.03.25. 18:30:37

Én sokkal inkább a Nagykörúthoz hasonlítanám a Ringet. És nem csak azért, mert a várostörténészek ezt teszik (lásd pl. Hanák Péter találó Kert és Műhely hasonlatát). Pl. ez a két körút épült nagyjából egyidőben ki (1870-től), a Kiskörút ráadásul jóval kisebb területet fog körül, mint a Ring. Nyilván így még kevesebb reprezentatív épület kerül a Nagykörútra, de ne felejtsük el, hogy nekünk van egy Várunk erre a célra (persze nekünk meg nem volt császárunk hozzá). Egyébként tényleg sajnálatos, hogy ilyen kevés zöld terület van a Nagykörúton belül, sőt egyáltalában Budapesten. De hát egy részben mesterségesen gerjesztett 19. század végi városfejlődésnél ez huszadrangú kérdés volt.

Balázs Attila 2009.03.25. 20:57:18

Én erőltetettnek érzem bármelyik körútunk direkt összehasonlítását a Ringgel. Bécsben a Ring az egyetlen olyan útvonal, ami kifejezetten reprezentációra épült. Budapesten a Ring szerepét a rakpartok látják el, az Andrássy úttal, és körutakkal kiegészítve. Ez a rendszer sokkal izgalmasabb, és sokkal több rétegű a bécsinél. Biztos vagyok benne hogy ezt a bécsiek szívesen elcserélnék velünk.
De azért a Kiskörúttal lehetne még sokat kezdeni, csak ne akarjunk belőle Ringet csinálni...

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2009.03.25. 22:39:34

Egy részről a "ring" nem szimplán reprezentációs célokból fogalmazódott meg anno... Az, hogy a városlakók kihasználták ezen zöld öv esztétikai és rekreációs adottságait, csak egy következő lépcsőfok volt, ha jól tudom. Sajna nem egyszerű ennek a fordítottját megvalósítani, mármint, hogy előbb fogalmazódik meg az értéke és hiánya a zöldnek, majd belehasítjuk a város szövetébe főleg úgy, hogy ez egy terekből, parkokból, széles és fásított sétálásra is alkalmas utakból álló, ÖSSZEFÜGGŐ szövet legyen.Ennek problémáját abban is érzem, hogy azon szakemberek, akik igazán szívükön viselik a város zöld útjainak és parkjainak sorsát illetve létrejöttét, nem nagyon kapnak szót, illetve figyelmet még (itthon). Emellett a szakmai összefogást is hiányolom, hisz az ilyenféle tervpályázatokra építész és tájépítész stúdiók külön adnak be terveket. Nincs túl nagy rálátásom e téren még a dolgokra, de mintha nyugatabbra nagyobb lenne az összefogás, így több nagyszabású terv is meg tud valósulni...
A budapesti "ringből" azért a Margitszigetet, a Városligetet és a Népligetet se felejtsük ki, főként, hogy ez három ténylegesen elemét alkothatná egy ring-félének... csak mondjuk rendezni kéne őket.
Mellékesen én azzal is megelégednék rövidtávon, ha a sok-sok parkoló autó helyett kiszélesítenék a járófelületet, és fásítanák a belvárosi utcák nagy részét, sok sétáló (vegyes forgalmú) utca létrehozásával, és nem csak tervben gondolkodhatnának a tervezők ilyeneken, hanem ténylegesen a megvalósítás mezejére lépnénk....

csillag katalin 2009.03.26. 10:25:05

Attilának teljesen igaza van abban, hogy Budapest több reprezentatív vonal mentén épült ki. Ezzel nincs is semmi baj. Szeretjük ezt a túlzott pompát. Felvetésem annyi, hogy érdemes lenne megvizsgálni fővárosunkat felülről nézve és összefüggő zöld csatornákat létrehozni nyilván olyan helyeken, ahol ennek megvan a realitása közép-hosszú távon. Hogy képzelem el ezt? Úgy ahogyan egy folyó átszeli a várost. Megvannak a körgyőrűk és ezeken átfektetve jöhetnének létre azok az 'ösvények' melyek a nagy csomósodásokat összekötik. Ezzel olyan zöld útvonalak jönnének létre, melyekre mindenki pozíciójától függően rákapcsolódhatna és felszabadultan tolhatná a babakocsit, biciklizhetne....
'Ancsika' -hoz csatlakozva fontosnak tartanám a város JÖVŐKÉPének meghatározását. Ennek hiányában csak rögtönözni lehet és semmilyen rendszer sem fog összeállni.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.03.27. 01:22:04

@Balázs Attila: Egyetértek. A pesti rendszer valóban sokkal tagoltabb: először is ott van a "város főutcája", a Duna. A Kossuth tér a Parlamenttel és a volt Curiával szép példája a hatalmi ágak szimbolikus és fizikai elválasztásának-a Legfelsőbb Bíróságnak vissza kéne költöznie eredeti helyére.
A Ringnek szerintem inkább a Nagykörút feletethető meg (De akkor mi a pesti Gürtel? A Hungária? Lehet.). Előnye az utóbbinak, hogy nem "folyik szét", nem választja el az azon belüli, ill. kívüli részt. Tény, hogy nem bővelkedik zöldterületekben-hogy finom legyek...
Ezenkívül sugárutak törik át, az egész komplexebb tervezésre utal. A ringen kívül Bécs eléggé ad hoc módon van beépítve, az ottani V.-IX. kerület utcái szűkek, fátlanok, és előnytelenül meredeken emelkednek. Viszont a Ring tényleg egy várostervezési bravúr

1728 2009.03.29. 07:45:07

@victoriginal: Én pedig veled értek egyet. Nem értem, hogy mi a túróért 2x2 sávos a nagykörút. Szóval hely lenne zöldterületnek, csak most autók foglalják el...

thyles (törölt) 2009.03.30. 22:53:08

Nyam-nyam, bontani mindig jó, de időközben eltelt százakárhány év, nem biztos, h jó cél, ha éppen a lakófunkcióban gyenge forgalmas utak (amik akkor is zajosak-büdösek maradnak, ha számottevően csökkentjük a forgalmat) környékét varázsoljuk ilyen 'közösségi terekké'.

Mivel a közterek pösti 'ad hocsága' adottság, és csak a város újraszabásával lenne kiküszöbölhető, nekem jobbnak tűnik, ha a zárt, és jellemzően értéktelenebb épületállománnyal rendelkező masszákat, Újlipótot, Teréz-, Erzsébetvárost 'hasfelmetszenénk' és ott képeznénk ilyen tereket, amelyeket sétáló-, v csillapított forgalmú utcákkal, promenádokkal kapcsolnánk a tömegközlekedéssel jól ellátott területekhez, csomópontokhoz.(Ld. pl. Erzsébet tér-Hercegpr. u.- Szt. István tér - Zrínyi u. - Roosevelt tér). Mit gondoltok?

Fodras 2009.03.31. 18:53:59

@1728: Egy ideje az foglalkoztat, hogy mindkét körút simán lehetne egyirányú - persze ehhez sokminden mást is át kell alakítani egyidejűleg - így meg lehetne spórolni két sávot bicikliútnak, fasornak, promenádnak, stb. Tudom, ez forgalomszervezés és sokaknak merész ötlet, de szerintem megvalósítható.

csadag 2009.04.02. 19:38:09

a forgalom egyirányusítása nem hülyeség, csak nem biztos, hogy pest alkalmas lenne erre, tekintve, hogy egy ilyen "radikális" beavatkozás ott működik igazán, ahol nagyon széles utak vannak, lásd Barcelona.

Hozentroger 2009.04.03. 21:50:42

@cikatrix - a Kerekerdő parkot/teret nem a befektetők hozták létre, ha rajtuk múlna, 12emeltes mediterrán monstrumok állnának rajta 19. századot megszégyenítő lichthofokkal.:) Az önkormányzat a tettes, tudatosan koncepció részeként bontottak és parkosítottak egy teljes tömböt, ezzel mellesleg új rehabilitációs magot képezve a középső Ferencváros déli felén is.


Az "szakmai" összehasonlítás szerintem értelmetlen teljesen más volt a szituáció.

A Ring alapvetően azért olyan amilyen, mert Bécsben nem csak városfal volt, hanem egy elég széles többrétegű védrendszer a török ellen.

Pesten a bontáskor nem volt téma a zöld gyűrű, hiszen pár utcával később vége is volt a városnak, Bécs viszont bőven túlnőtte magát falain, mire azokat lebontották.

Intézmények: azért más volt az igényszint is, Bécs modern birodalmi központ volt, Pest csak egy leharcolt tartomány poros központocskája a fal bontásakor. (Később Budapest felnőtt Bécshez csak akkor már nem volt bontandó városfal)

Egyébként a régi Magyarországon is van Bécshez hasonló szituáció: nézzétek meg Temesvárt a Google Earth-ön!

A bontás elég rémisztő ötlet, hacsak nem a Kálvin téri csodákról van szó :P Mint eszme szép de ha végigvizsgáljátok a tömböket, hát kiváncsi vagyok melyiket áldoznátok be...

Szerontem a hiányolt kapcsolódó terek is megvannak a körút mentén - nagyon is vegyes típusokban, izgalmas és változatos módozatokban csatlakozva. Csak gyenge a kapcsolat, vagy elfoglalta a közlekedés.

A hasonlítgatás azért is féloldalas, mert a két egységnek más a szerepe, a Kiskörút nem reprezentatív igazgatási gyűrű, hanem Budapest Főutcája (kéne legyen optimális esetben...).
süti beállítások módosítása