Ha egy sűrű városi területen sok bontás árán hozunk létre új épületeket, felmerül a hangulat megteremtésének dilemmája. Minden budapesti kerület, sőt kerületrész önálló arculattal rendelkezik, melyet felülírni kockázatos vállalkozás. Ez már megtörtént a panelépületek belvárosi beépítésével a 80-as években. Másik veszélyt jelenti a hagyományos szomszédsági kapcsolatok újrafűzése. Ez utóbbi sokkal nehezebb, mint a foghíjbeépítés esetében, ahol legfeljebb egy háznyi új lakó kerül ide. Mondjuk azt, hogy a lakosság teljesen kicserélődik az átépülő területen, a lakosság cserélődésének hosszan tartó, de szerves folyamata helyett létrejön egy demarkációs vonal, melyet ha átlépünk, belépünk egy szép és új világba. Kérdés, hogy a kettő hosszú távon hogyan fér meg egymással. Az egyik forgatókönyv szerint a szép, új világ a környéket felhúzza, a másik szerint azonban ez a határ erodálódik, és a környék igénytelensége fokozatosan és helyenként láthatatlanul rátelepszik az újonnan épült városrészre.
A Práter utcában épület egy új lakóház, mely ezeket a szomszédsági viszonyokat példaértékűen kezeli. Kis Péter foghíjbeépítését lehet egyéni preferenciák alapján kritizálni, de a tényeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ugyanis létrehozott a sűrű városszövetben a ház előtt egy teresedést, egy ún. mikroteret, melyet a környék szűkebb közössége vehet birtokba. Másodszor a homlokzaton erkélyeket nyitott, tehát a ház elkezdett kommunikálni a térrel. Harmadszor a tömböt a két épület között megnyitotta, és ezáltal bepillantást enged egy sokkal intimebb, belső világba. Tehát sok ponton jó irányban feszegeti a környék beidegződéseit. Negyedszer a tetőforma bizonytalansága illeszkedik az eklektikus épületek sokszor illogikus párkánylezárásaihoz.
A mélybarna burkolaton (asszociáció: kifordított fürdőszoba gusztustalan csempékkel), a randomizált homlokzaton sokat lehet vitatkozni, de fogadjuk el, hogy ez egy mai, színvonalas építészeti nyelv, mely Európában bárhol megállná a helyét.
fotók: 3h