HTML

Misszió

Hiszünk abban, hogy a világpolgárok szemével Budapestet átértékeljük, a kellő távolságtartással értékeit és hibáit helyén kezeljük. A köztér mint a találkozások színpada – fedett, nyitott, lent vagy fent van - jelenti a problémamegoldás kulcsát. Erről írunk, és vitatkozunk veletek.

Profil

Csillag Katalin / Gunther Zsolt. Építészek vagyunk, akik nem hagyhatják szó nélkül a budapesti épített és építetlen antikultúrát, éppen ezért be kívánjuk vonni egy szélesebb, véleményformáló kört, hogy – legalább mentálisan – élhetőbbé tegyük környezetünket.

Rovatok

Miről írjunk?

nesze neked fenntarthatóság - a Pannon gsm új irodaházáról

2009.09.21. 22:43 Gunther Zsolt

Az epiteszforum.hu-n megjelent egy meghívó, melynek a következő sora ütött szöget a fejembe: “Kérik, hogy - a protokoll szabályait betartva - időben érkezzen. A parkolóhelyek korlátozott száma miatt kérik a vendégeket, hogy a rendezvényre tömegközlekedéssel, vagy taxival érkezzen.”

Mint tudjuk, a Pannon Törökbálinton hozta létre új központját. A tömegközlekedés közismerten katasztrofális, cinikusnak tűnik az a javaslat, hogy tömegközlekedéssel érjük el a Pannon új székházát. Marad ehelyett a taxi. Hoppá, mióta fenntartható a taxival való közlekedés?? Felejtsük el, hogy a fenntarthatóság csupán a jó hőszigetelés stb. A lokáció bizony sokkal fontosabb… Mi lett volna, ha arra kérték volna a látogatókat, hogy gyalog vagy kerékpárral közelítsék meg az új székházat? Az más üzenet lenne. És egyből látszana, hogy a fenntartható koncepció nem valahol vidéken van, hanem a városon belül igazán hiteles.

 A Pannon honlapján a következő olvasható: “A Pannon Ház vállaltan a környezettudatosság jegyében épült. Kiemelkedően innovatív az épület megújuló geotermikus energián alapuló hűtés-fűtési rendszere. A hőszivattyús klímarendszer Magyarországon a legnagyobb, Európában pedig a hetedik ilyen jellegű projekt. Emellett a Pannon Ház csapjaiból folyó használati melegvíz 60-70%-át 168 négyzetméternyi napkollektorral fűtik. Az irodai munkában a zöld filozófia jegyében főszerepet kap az elektronikus dokumentumkezelés: a munkatársak minden beérkező papírt digitalizálnak, a kimenő dokumentumokat pedig csak közvetlenül a kiküldés előtt nyomtatják ki.” Tehát minden a zöld filozófia jegyében. Kicsit átlátszó, amikor a mobiltelefonok használata, cseréje a környezetet rettenetesen terheli, a Pannon szlogenjei pedig erre buzdítanak.

Szóval, mi lenne, ha a Pannon a következővel állna elő: baromi magas a profitunk, főleg azért, mert folyamatosan cseréltetjük veletek a telefonokat, ami biznisz a javából, sajna egy kis káros anyag a környezetnek. Nem vagyunk képmutatók, építünk egy teljesen normális házat a zöldben (ami egyébként nem teljesen környezettudatos, mert ki kell bumlizni a francba), az irodánk pedig megfelel a mai hőtechnikai követelményeknek, többet nem áldozunk a kelleténél polisztirolra, hatalmas parkolója is van csakis azért, hogy aki hozzánk jön látogatóba, biztosan találjon helyet magának.


30 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://kozter.blog.hu/api/trackback/id/tr301398320

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hogyan növeljük a GDP-t? Súgás gazdaságpoliti-kusoknak 2009.09.22. 17:13:31

Úgy látszik, technológiai fejlesztés és a környezettudatos építészet GDP-rakétaként működik. Legalábbis az előadók szerint.Hilde Tonne: a telekommunikációs piac 10%-os növekedése 1.5%-os GDP-növekedést generál. Tán ezért mondta, our business matters.Ür...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.09.21. 23:21:07

Gondolom egy ilyen rendezvényre biztosít majd céges buszt.

CtrlAltDelMedicoImre 2009.09.21. 23:23:08

Zsolt, inkább maradj az építészetnél, ha már egy mobilszolgáltatót és egy telefongyártót nem tudsz megkülönböztetni...

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.09.21. 23:30:53

Kicsit tényleg túlliheged. Busszal viszik a dolgozókat, ami azért TÖMEGközlekedés, ezért nincs parkolóhely dögivel - bár a fűre meg lehet állni.
;)
Ha meg ez alapján választasz szolgáltatót, és nem a teljesítése alapján, akkor te egy szent bolond vagy, sok pénzzel.

kispista2 2009.09.21. 23:38:56

A geotermikus és napenergiát csak és kizárólag azért választották, mert pénzügyileg megtérül, és nem környezettudatosságból.

OkoskaTo:rp 2009.09.21. 23:48:02

Azért nem írtak bringát a meghívóra, mert még Dél-Budáról is tekintélyes a távolság, normális megközelíthetőség nélkül. (Autópályán ugyebár nem bringázunk.)

A cikkel egyetértek. A környezettudatosságot ott kellene kezdeni, hogy
1. a Pannon megcsinálja az elektronikus számlázást, és nem küld nekünk havonta két _ekkora_ doboznyi papír számlát (minden előfizetéshez egyet),
2. olyan telefonokat és akkukat forgalmaz, amik nem csak egy-két évig bírják,
3. a nagy építész vízió közepette sem felejtkeznek el arról, hogy a Nap sütni szokott, a bazinagy üveg felületek meg mindenféle bevonat ellenére át szokták engedni a meleget. Vajon miért nem akar senki sem az új irodaház felső emeletére költözni?

@CtrlAltDelMedicoImre: Te meg nyugodtan beiratkozhatsz iskolába, ha nem tudod az olvasott szöveget értelmezni.

Bambano 2009.09.21. 23:57:02

Ez az az irodaház, ahol nincs végleges fix helye az embereknek, hanem mindenki oda ül le, ahova sikerül? És ez az az irodaház, ahol az egyszerűség kedvéért mindenki mobilinternettel dolgozik, nem vezetékessel?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.09.22. 00:03:30

@OkoskaTo:rp:
"1. a Pannon megcsinálja az elektronikus számlázást, és nem küld nekünk havonta két _ekkora_ doboznyi papír számlát (minden előfizetéshez egyet),"
Megcsinálta. Én már úgy kapom .

CtrlAltDelMedicoImre 2009.09.22. 00:33:20

@OkoskaTo:rp: szerintem vegyél kicsit vissza! a mobiltelefonok használata különösebb számolás nélkül is beláthatóan környezetkímélő, mivel nélküle jóval magasabb utazási (postázási, faxolási) költségeink lennének. a mobiltelefonok cseréje pedig tipikusan nem a mobilszolgáltatónak üzlet, a brutális ártámogatások miatt közel nullszaldós, ártámogatás nélkül pedig a legtöbben nem a szolgáltatótól, hanem mobilkereskedőtől veszik a készüléket. a szolgáltató teljesen jól elvolna, ha a hüvelykujjunkkal telefonálnánk az ő hálózatán keresztül.

egyébiránt meg mindenki olyan készülékeket és akkukat forgalmaz, amit a) az emberek keresnek, b) egyáltalán gyártanak, tehát be tud szerezni. közgazdaságtanból egyes, leülhet!

Mehley 2009.09.22. 02:14:29

Frankó cikk Zsolt!

Ez az ökoépület valóban több mint a semmi, de mennyi ahhoz képest amit egy profitéhes tetves multi tehetne - aki azért eléggé tele van lével?

1 éve jártam náluk interjún. Ez volt a legviccesebb melókeresesésem. Először elutasítottak, aztán behívtak. Aztán 2 agymosott törtető barom puhatolózgatott. Majd elutasítottak. Aztán közölték ezután, hogy a káosz miatt nem tudják, hogy kinek szóltak és kinek nem, úgyhogy akkor most szólnak, hogy nem :))) Persze persze mindenhol káosz van, de a felvételnél ekkora őrületet még sehol nem láttam.

Ez az új épület is úgy tudom elmebeteg irodai policy-t követ. Nincs fix helyed, asztalod, ott melózol ahol éppen hely van... az elemként használt zombi bárhová passzol,nem? :)

Védjétek csak a pannont meg a gyilkos multikat... majd amikor a környezetvédelem szó helyett embervédelmet használunk, meglehet ti is a vádlottak padján rohadtok - mint a tömegpusztítás közreműködői és támogatói...

shitgun 2009.09.22. 07:15:48

Ja, ez az az open space iroda, lélektelen, gyilkos hely, egy kurva fényképet, növényt nem rakhatsz az asztalra, még jó, hogy a kezedet nem cserélik ki robotkézre, hogy gyorsabban gépelj. Tetű hely, inkább mennék toitoi-t pucolni, mint oda.

OkoskaTo:rp 2009.09.22. 08:32:44

@tildy:): Valószínűleg nem ugyanarról beszélünk. Mert persze, van Pannon Floppy (ó, milyen vicces is egy név a mai világban, százmegás állományok esetén). De attól még havonta felcipelik a dobozokat a postások, amiket 5 évig őrizgetnünk kell.

@CtrlAltDelMedicoImre: Tisztában vagyok a közgazdasági alapfogalmakkal (Marshall-kereszt, ilyesmi), de azzal is, hogy kizárólag a forgalmazó felelőssége, hogy a keresleti görbe alsóbb régióiban mit árul. Ha nem lenne pl. élelmiszerkönyv, a Tesco már rég csapvizet árulna tej helyett, Gazdaságos kiszerelésben.

A mobilszolgáltató meg nyilván nem azért forgalmazza a készülékeket, hogy közel nullszaldóra jöjjön ki, mert akkor nem érné meg neki (most akkor te hogyan is állsz a közgázzal?).

Az igazán környezettudatos viselkedés valóban az lenne tőlük, ha a pusztán divatból történő mobilcsere helyett a régi használhatóságát tudatosítanák az emberekben - ez persze anyagilag közvetlenül nem éri meg nekik annyira. Az meg valóban az egész fogyasztói társadalom általános kórképe, hogy minden vacakból a "good enough" szintet (vagy még azt sem) ütik meg, a megbízható minőség még a felsőbb árkategóriákban sem jellemző.

Pukker 2009.09.22. 08:37:33

Nem teljesen oda ülök ahova akarok, úgy 30 hely közül választhatok. Nem gondoltam volna, hogy megszokom, de sikerült. A felső szint is tele van dolgozóval. A kánikulában volt probléma a szellőztetéssel, mikor dögöljön meg ha nem amikor a leginkább szükség van rá (az abklaktörlő is esőben romlik el ugyebár).
Tömegközlekedés van, kosztolányiról direktbe jön a ház elé busz, de diósdról, budaőrsről is. Emelett az eteléről a volánnak is vannak ide járata (nem ez a végállomás, de megáll itt).
Kerékpárral még bajos, a depó irányából van egy út, de közvetlen mellette árok és felmenni rá is bajos, mivel meg kell mászni az árkokat. Aki röhögni akar, megnézheti. Kell még pár év mire rendesen ide lehet jönni kerékpárral, de sokan most is azzal járnak.
A környezetvédelem valóban fontos a cégnek, ezt nap mint nap látni. Persze lehet röhögni, meg okoskodni hogy nem ér semmit. Nem kevés pénz hogy erre figyel a pannon, nem hinném, hogy nagyon ráfizetne, de ha mégis akkor belefér. A norvégoknál ez természetes, ez egy norvég tulajdonú cég. Más multi szarik rá és kiviszi a pénzt, a norvégok meg ezt csinálják. Így kell ezt nézni.
És aki itt osztja az észt a környezetvédelemről az próbáljon meg egy hónapig szelektiven gyűjteni hulladékot. Gyorsan rájön, hogy nem annyira egyszerű mindig szétválogatni a szemetet és elvinni pár utcasarokkal (vagy messzebb), ahelyett hogy ömlesztve bedobná az ember a ház elötti kukába.

Pukker 2009.09.22. 08:39:13

Mehley
Felhívtak, hogy nem feleltél meg? Ez olyan dolog, amit a cégek 99%a nem tesz meg!

ui.: a pannon se mindig egyébként, a felvételiztetők meg mindenhol olyanok amilyenek

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.22. 08:56:26

Szerintem minden kis lépést üdvözölni kell, ha a jó irányba teszik. Márpedig a Pannon ezzel a kis lépéssel is már környezettudatosabban működik, mint a két vetélytársa.

Szóval nekem ez a poszt egy kicsit kákán is csomót keresős.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.09.22. 09:00:07

@OkoskaTo:rp: "A mobilszolgáltató meg nyilván nem azért forgalmazza a készülékeket, hogy közel nullszaldóra jöjjön ki, mert akkor nem érné meg neki (most akkor te hogyan is állsz a közgázzal?)."

A szolgáltatótól vett olcsó mobilon lévő mikroárrést bőven kipótolja a hozzácsatolt hűségszerződésből bejövő profit. Szóval elszámolják marketingköltségként, mint a TESCO az 5 Ft-os zsömlét, ami miatt odamegy az ember, aztán minden mást is ott vesz meg, már normális áron.

bryan 2009.09.22. 09:07:00

@Mehley: Nem szeretem védeni a pannont, ezért inkább gyorsan túlesnék rajta: valóban nincs fix ülőhely elméletileg, de aki régebb óta dolgozik ott annak azért van ilyenje. Mivel nagy a fluktuáció, ezért könnyebb így, mivel a beosztásod szerint bármikor dolgozhatsz, egyszerre viszont sohasem dolgozik mindenki ezért nincs is annyi gép, hogy az összes ott dolgozónak jusson egy. Aki egy önkormányzatból kerül oda, annak persze ez frusztráló lehet, de ez így tényleg racionálisabb és és több előnye mint hátránya van ebben az esetben. Emellett a pannon és a többi mobilszolgáltató is betartja a munka törvénykönyvét, ami a többi call centerről nem mindig (ritkán) mondható el.
A törökbálinti iroda szerintem sem környezetbarát megoldás ha csak a helyet nézzük (ami az egyik legfontosabb szempont), az agglomeráció mindig autóbarátabb hely mint mondjuka belváros. De ha a többi cég irodaházával hasonlítjuk össze, máris más képet kapunk. A nagy felhajtás, amit csaptak körülötte, talán másokat is hasonló beruházásokra ösztönöz. A szolgáltatók talán a legnagyobb vásárlói a mobiloknak, tehát tudnának hatást gyakorolni mondjuk a töltők és kábelek szabványosítására, az energiatakarékosság növelésére és valóban nem teszik.

Pukker 2009.09.22. 09:10:49

bryan
Két és fél hónapja dolgozunk itt, itt senki se dolgozik régen. Érkezési sorrendben választasz hova ülsz, mondjuk amikor én jövök akkor a megszokott helyem üres tehát odaülök. Ha meg nem akkor máshova.

Pukker 2009.09.22. 09:14:53

nem csak az ügyfélszolgálat, hanem mindegyik szervezeti egység. Igazgatótól a vezighelyettesig mindenki bent ül a kollégák közt.

A pannon zöld cég, ezért építette ezt az irodaházat és ezért figyel oda a környezetvédelemre. Nyilván annyira amennyire a nadrágszíja engedi, nem minden áron. Elöször magunk körül tesszük meg amit lehet és utána lépünk a többi területen is. Az korrekt volna, hogy a beszállítóktól, ügyfelektől elvárnánk kényszerítenénk őket, mi magunk meg dőzsölnénk? Ugye nem. De mindennek eljön az ideje.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.09.22. 09:31:51

Ha arra járok, egyszer benézek. :)

Gunther Zsolt 2009.09.22. 09:38:06

@CtrlAltDelMedicoImre: A telefonszolgáltató ott mosódik össze a telefongyártóval, hogy akciósan arra ösztökéli a vásárlókat, hogy új telefont vegyenek. És mi lenne az olyan akcióval, ami a régi telefon megtartását segíti elő pl. úgy, hogy a telefonálási díjak csökkennek? Én nem akarok ötleteket adni, csak ha egy szolgáltató a fenntarthatóságot ennyire fontosnak tartja, akkor nemcsak a fenntarthatóság eddigi közhelyeit kell alkalmazni (megújuló energia stb.), hanem pont azokra a dolgokra kell odafigyelni, ami az iparágban ezen túl van és specifikus (mitől környezettudatosabb a szolgálatatásom a konkurenciáénál).

P_H 2009.09.22. 11:40:18

Kedves Gunther Zsolt,

Valóban fontos a helyszínválasztás, de nemcsak a belvárosban lehet fenntartható épületeket, illetve irodaházat építeni, nem kell minden munkahelynek Budapesten lenni. Nem gondoljuk fenntartható modellnek, ha a város közepére irodaházat építenek, az agglomerációt pedig alvóvárosnak használják.

A dolgozók munkába járásához rendszeres buszjáratot üzemeltetünk. Ahogy az egyik kommentelő jelezte, az irodaház helyi és helyközi közlekedéssel több módon is elérhető, és fel vagyunk készülve a biciklivel érkezőkre is. Mivel ma sok vendéget várunk, felhívtuk a figyelmet a parkolóhelyek korlátozott voltára és a tömegközlekedésre. A rendezvényre való kijutáshoz is biztosítunk buszokat.

A fenntarthatóság a Pannonnál a vállalati stratégia része. Honlapunkon részletesen beszámolunk arról, hogy mit teszünk (www.kozelakornyezethez.hu). Szerintünk semmi kivetnivaló nincs abban, ha úgy csökkentjük az energiafelhasználásunkat, hogy közben a költségeink is csökkennek. A hőszivattyú egyébként 8-10 év alatt térül meg. A Pannon tízéves távlatban gondolkodik, és a hosszú távú eredmény érdekében lemondunk a rövid távú előnyökről.

A telefoncsere elsősorban a készülékgyártóknak jelent bevételt. Mi csere esetén az ügyfeleket a készülékek visszahozására ösztönözzük (akár úgy, hogy visszavásároljuk a régi készüléket), melyeket újrahasznosítunk. A mobiltelefon egyébként kifejezetten környezetkímélő kommunikációs mód. A készülék 95%-ban újrahasznosítható. Egy mobiltelefon éves energiafogyasztása (a telefon és a hálózat fogyasztását is beleértve) egy órás autózásnak felel meg. A mobiltechnológia már most is rendkívül sok üzemanyag és energia felesleges fogyasztásától mentesít.

Úgy gondoljuk, hogy minden egyes kis lépésnek van hatása, még akkor is, ha nem tudunk egy szempillantás alatt 100%-ig fenntartható cég lenni. Szeretettel várjuk a rendezvényen, ahol szívesen bemutatjuk az összes elért eredményt és a Pannon aktuális környezetvédelmi aktivitását.

Mehley 2009.09.22. 17:24:26

@Pukker: nem hívtak fel, hanem e-mailben szóltak. Egyébként tényleg nem túl gyakori a telefonos megkeresés negatív válasz esetén.

Zoltanius 2009.09.23. 22:33:32

"A tömegközlekedés közismerten katasztrofális,"

Bocs, de ezt az állítást milyen tény támasztja alá?

Zoltanius 2009.09.23. 22:35:14

"folyamatosan cseréltetjük veletek a telefonokat"

Miért? Erre kötelez valaki?

megállnék egy szóra 2009.09.24. 22:04:58

@Zoltanius:
Szerintem - ha a csúcsidőben történő belvárosi tömegközlekedésről beszélünk - egyértelműen igaza van Gunther Zsolt-nak.
Folyamatos a tömeg a buszokon és a metrón is; az metróban lévő ellenőrök szinte csak akadályozzák a közlekedést ... stb.
Egy kis kitekintés külföldre, és te is rájössz, hogy ezt mennyivel másképpen is lehetne csinálni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.09.25. 09:40:35

@OkoskaTo:rp: Lehetséges, de lehetőség van már áttérni elektronikus számlázásra.
Magánszemélynél tuti. Pdfben kapom a számlám.

A céges buszjáratokról pedig: légkondicionált, megfelelő időpontokban indított járatok, kifejezetten jó vele utazni, legalábbis ahogy én láttam annak idején diák koromban:)

Mehley 2009.09.30. 00:42:43

@P_H: A megszólítás tökéletes, a képmutató, átlátszó marketing rizsa is - majdnem bedőltem neki! Csak az aláírás maradt le nem gondolod? Ha már ezt a felületet multiPRmocsokkal szennyezed be, akkor talán illett volna ideírni a pannonos titulusod, nem?

Vagy ez egy hihetetlen manifesztáció? Amikor a profitéhes személyiség nélküli szervezet skynetként öntudatra ébred?

Ha a pannon tényleg akarna jelentőset alkotni és tenni az ügy érdekében, akkor az nem így történne.. pedig a név is adott, a 3 mobilszolgáltató közül egyértelműen köthetők vagytok az országhoz. Tenni valamit, valami jelentőset! Ezt kellene! Ezzel sokkal több ügyfelet szerezhetnétek mint x óra reklámhazugsággal....

Persze nem ti döntetek, hanem a norvég tulaj, akit a növekedés, a profit és a költségcsökkentés motivál a minimális szintű fenntarthatósági filozófia mellett. Szóval ismét kilyukadtunk oda, hogy bizonyos összegért eláruljátok magatokat, az országot, a vevőiteket, az alkalmazottakat.. és a gyerekeiteket is. És ezt most nem csak a pannonra értem, hanem az összes multira, akik a részvényesek profitéhsége miatt fenntarthatatlanná teszi a bolygót. Persze lehet, hogy az ő gyerekeiknek lesz annyi pénzük belőlünk, hogy elköltöznek máshová...

Mehley 2009.09.30. 00:56:58

kozelakornyezethez.hu - hmm.... pozitív, de még mindig kevés! Enyhítő körülményként fogja értékelni a globális tömegpusztításért elszámoltató nemzetközi bíróság 2100-ban, súlyosbító viszont, hogy elloptátok és kiforgattátok Ghandi idézetét. A leghatásosabb kommunikáció az lehetne, ha azért gyakorolnátok némi önkritikát..... és máris lenne egy idevágó, korrekt Ghandi idézet:

"When I despair, I remember that all through history the way of truth and love has always won. There have been tyrants and murderers and for a time they seem invincible, but in the end, they always fall — think of it, always."

Hozentroger 2009.10.07. 21:51:32

Hello!

Zöldmezős építkezés az amúgy is megtépázott budapesti green belt egyik legérzékenyebb területének peremén - ez minden csak nem fenntartható.

Tudom, Törökbálint jelölte ki az Égetett-völgyet ilyen funkcióra, de úgy lenne hiteles a környezettudatos imázs, ha a Pannon valamelyik felfutó rozsdaövezeti területen építkezik, és nem válik Budapest további extenzív növekedésének szereplőjévé.

A geotermikus energia így csak bojt, szépségtapasz, vagy - némi rosszindulattal - parasztvakítás.