Térig érő fű (Széchenyi térből Széchenyi rét)
Mind a városatyák – ez azért jobban hangzik, mintha azt írtam volna, hogy politikusok -, mind a városlakók tudatának formálásában egyre fontosabbak azok a civil akciók, melyek tevőlegesen is bemutatnak valamit abból, hogy lehet valamit másképp csinálni, sőt, környezetünk akár gyökeresen is megváltozhat. Ezek az akciók akkor ütősek, ha mögöttük szervezett erő áll (mindkét tag fontos: szervezettség nélkül kaotikus az erő, erő nélkül pedig hiába a szervezettség).
Győrben a Keret Egyesület létrejöttét az Európa 2010 Kulturális Főváros pályázatának köszönhette. 2005-ben a városban a pályázat hírére komoly civil mozgolódás kezdődött, melynek élére a Dr. Rechnitzer János által vezetett MTA Regionális Kutatóintézete állt. A mintegy harminc főből álló civil csapat végigfésülte Győr szociológiai, kulturális és városi szerkezetét, és a rövid idő alatt meglepő eredményekre jutott. Igazi interdiszciplináris munka folyt a város legképzettebb koponyáinak bevonásával, a cél érdekében a lelkesedés óriási civil erőket mozgósított. A fiatal értelmiségiekben akkoriban fogalmazódott meg a vágy, hogy egyesületbe tömörülve hosszú távon is tegyenek valamit a városért. Nevükhöz köthető a későbbiekben többek között a bringapolisz eseménysorozata, több, határon átívelő ifjúsági találkozó szervezése, a Duna Nap eseményeinek társszervezése stb. Időközben amolyan „pozitív kellemetlenkedőkké” váltak a városban, akiknél a közügy előbbre való, mint a magánügy.
A kulturális főváros programja kapcsán merült fel a halott belváros tereinek revitalizációja, de nem egyszerűen a terek újraburkolása, hanem eredeti jellegük alapján az új meghatározása, és egyben egy térfüzér létrehozása. Jól tudjuk, hogy a kulturális főváros címet nem Győr nyerte, a civil csoportosulás széthullott, ám hozadékként megmaradt ez az egyesület. A sok-sok átbeszélt terv megvalósítás után kiáltott. A keret mindig is úgy gondolta, hogy akciókkal könnyebben nyerhetnek médiafelületet, és ezáltal a város tudatának formálásában hatékonyan tudnak résztvenni.
A Széchenyi tér állapota siralmas volt, felújítása húzódott, a város centrumában van, tehát tálcán kínálta magát a lehetőség. A cél nem az volt, hogy megmutassák, hogyan kell csinálni, hanem sokkal inkább az, hogy a mostani nem jó, és lehet másként is csinálni. Felütésként adódott az aszfalt ellentéte a zöld, a pázsit. Tehát az ötlet az volt, hogy tegyük élhető kertté pár napra a teret, ahová mindenki kihozhatja foteljét, szabadon piknikezhet a belváros központjában (képzeljünk el egy óriási nappalit tető nélkül, kabrióként). Ráadásul úgy, hogy a kertet gyeptéglákból állítjuk össze, melyekre a pénzt civilek (városlakók és cégek) pázsitjegyekként adják össze. Az akció híre a városban szájról szájra terjedt, a virtuális gyepfelület a téren kiállított táblán folyamatosan nőtt, és már mindenki kezdett hinni abban, hogy városi aszfalton pár napra kialakul egy kisebb, füvesített kert.
És eljött a nap (napsugarasan, eső nélkül, úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva). Nagyon sokan voltunk, óvtuk a gyepet, igazi piknikhangulat alakult ki. A legfontosabb tán az volt, hogy mindenki látta, lehet másképp is csinálni. Azt hiszem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a tér felújítása megtörtént. Bár lehet, hogy ez csupán egy naiv elképzelés?
A gyepesítési program aztán folytatódott 2006-ban is, egy másik téren. A másik tér felújítása még várat magára, a keret pedig azóta nem szervezett ehhez hasonló akciót. Pedig nagyon nagy szükség lenne ilyen, a városi tudatot gyökeresen formáló eseményekre!